San Lorenzo köpenye alatt
San Lorenzo a katolikus klérus szerint a szakácsok védőszentje onnantól kezdve, mikor leszólt az őt rácson sütő pogányoknak, hogy: "Fordítsatok meg, ez a felem már átsült!"
Protestáns vagyok, de megnyugtató érezni egy ilyen grillezésben járatos úriember szavait hallani a fejemben, mikor hódolok a főzés szenvedélyének.
Ez az összesítés nem lehetne teljes e téma nélkül, mert az étkezés és ennek elkészítése ugyan olyan örömmel tölt el, mint akármely magas művészet amit adhatott nekünk a jószerencsénk és az iskolai oktatás.
A főzés széles gesztusokat igényel, olyat, amiről elhiszi a konyha előtt elhaladó, hogy magunkban és örömünkben "táncolunk" a mozdulatainkkal. Ez jelzi, hogy boldogok vagyunk. Mert a boldogság gida lábakon szökken, míg a szomorúság görbíti a szánk és hátunk, mint ahogy a karácsonyi forgatagban írtam.
A festéshez hasonló foglalatosság, amikor elegánsan összecsippentjük az ecsetet és úgy kevergetjük a festéket, mikor kezünk ívesen meghajolva engedelmeskedik a vászonnak amikor festünk.
Ez nem kényeskedés és annak fitogtatása, hogy milyen távol álló dolgokat tudunk összepasszírozni egy kategóriába. Ők rokonok a javából.
Talán e mögé az ok mögé bújhatnék, mikor azt mondom, hogy egy időre lecseréltem az ecsetet a fakanálra. Tobzódnak a színek, a zöldségek, gyümölcsök gondoskodnak erről, a textúrákat itt nem a kezemmel hanem a szememmel és a számban érzem az elkészült ételben. Ugyan olyan fontos a kompozíció, a tányér és asztalnemű egységbe foglalt keretet ad a műalkotásnak.
Igen, műalkotás, nem ember üzemagyag, vagy táp, hiába minden diétás törekvés, az étkezést ne gondoljuk minél kevesebb kalóriát tartalmazó üzemanyagnak, ami BŰN. Nem bűn boldogan enni és tele szájjal (nem csámcsogva) megköszönni az égnek, hogy élvezhetjük az életet.
Hála San Lorenzonak, nem kell egyik szerelmem elhagyni a másikért, mert kiegészülnek a tudásmorzsák egy komplex egésszé, idővel, ezt a jelenséget nevezhetem majd az életemnek.
Protestáns vagyok, de megnyugtató érezni egy ilyen grillezésben járatos úriember szavait hallani a fejemben, mikor hódolok a főzés szenvedélyének.
Ez az összesítés nem lehetne teljes e téma nélkül, mert az étkezés és ennek elkészítése ugyan olyan örömmel tölt el, mint akármely magas művészet amit adhatott nekünk a jószerencsénk és az iskolai oktatás.
 |
| Almás leveles tészta vanília fagyival. Már elfogyott. :D |
A főzés széles gesztusokat igényel, olyat, amiről elhiszi a konyha előtt elhaladó, hogy magunkban és örömünkben "táncolunk" a mozdulatainkkal. Ez jelzi, hogy boldogok vagyunk. Mert a boldogság gida lábakon szökken, míg a szomorúság görbíti a szánk és hátunk, mint ahogy a karácsonyi forgatagban írtam.
A festéshez hasonló foglalatosság, amikor elegánsan összecsippentjük az ecsetet és úgy kevergetjük a festéket, mikor kezünk ívesen meghajolva engedelmeskedik a vászonnak amikor festünk.
Ez nem kényeskedés és annak fitogtatása, hogy milyen távol álló dolgokat tudunk összepasszírozni egy kategóriába. Ők rokonok a javából.
Talán e mögé az ok mögé bújhatnék, mikor azt mondom, hogy egy időre lecseréltem az ecsetet a fakanálra. Tobzódnak a színek, a zöldségek, gyümölcsök gondoskodnak erről, a textúrákat itt nem a kezemmel hanem a szememmel és a számban érzem az elkészült ételben. Ugyan olyan fontos a kompozíció, a tányér és asztalnemű egységbe foglalt keretet ad a műalkotásnak.
Igen, műalkotás, nem ember üzemagyag, vagy táp, hiába minden diétás törekvés, az étkezést ne gondoljuk minél kevesebb kalóriát tartalmazó üzemanyagnak, ami BŰN. Nem bűn boldogan enni és tele szájjal (nem csámcsogva) megköszönni az égnek, hogy élvezhetjük az életet.
 |
| Csendéletem: 30x40 cm, olaj, feszített vásznon. Magántulajdon. |
